Ennek a hétnek vége. Vállaltam hétvégére plussz feladatot, hogy művelődjek, amit nagyon hasznosnak találok. Remek lehetőség lesz. Holnapra ezzel meg is van a napirend. Még azzal bővül hogy minden pénteken megcsinálom hétvégére a házikat, hogy hétvégén csak az elmélettel foglalkozzak, illetve a sportedzéseimmel, amit szintén a kikapcsolódás részhez sorolok. Most kell beállítani, egy precíz menetrendet és azután minden renben fog zajlani. Ha ez megtörtént majd írok egy kis összegzést nektek. Remélem ki tudom egyensúlyozn az életem úgy, mint egy felnőtt. Nehéz ez, mivel a szülők ezt a szabadságot, amit most ki akarok parancsolni, magukra veszik, de hát mit tegyek, ők már csak szülők. Szüleim egész rendesek, csak mivel egyetlen fiuk vagyok, ezért ők kicsit jobban reagálnak le mindent. Ez nem feltétlen probléma, csak néha előnytelen. De remélhetőleg rájuk is megfelelő időt tud szánni a pici fiuk azaz én. Holnap 5 órám lesz, egész kellemes, aztán pedig nekiugrok a plussz dolgoknak. Jó így kezdeni az évet.
Az első hét vége
2010.09.02. 21:45 kekszfaktor
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://gepeszmernokleszek.blog.hu/api/trackback/id/tr462267726
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
